Gallery
quick
QUiCK jogi dokumentumok
Share
Explore
Könyvelői és affiliate együttműködésekkel kapcsolatos feltételek és dokumentumok

icon picker
Könyvelői együttműködéssel kapcsolatos tudnivalók.

Kereskedelmi együttműködés bemutatása (QUiCK előfizetések vásárlása)

A digitálisan képzett könyvelők szerepe a pénzügyi digitalizációban kiemelkedően fontos, mivel nemcsak a modern technológiai eszközök alkalmazásában jártasak, hanem közvetlen kapcsolataik is vannak a vállalkozásokkal, akik igénybe veszik ezeket a szolgáltatásokat. A QUiCK és a vállalkozók között számos természetes érintkezési pont van, ami miatt különösen fontos, hogy a könyvelők egyszerűen és átláthatóan tudják igénybe venni a szolgáltatást, akár saját maguk, akár ügyfeleik érdekében.
A könyvelők számára éppen ezért lehetőséget biztosítunk arra, hogy a QUiCK fiókokat közvetlenül megvásárolják ügyfeleik számára, ezzel biztosítva, hogy ők maguk kezdeményezzenek egy magasabb szintű szolgáltatást. Ez a dokumentum ezen együttműködésekhez nyújt iránymutatást, elsősorban az előfizetéshez kapcsolódó folyamatokra koncentrálva.
Természetesen lehetőség van olyan üzleti modellek kialakítására is, amelyek jutalék alapú megállapodásokon nyugszanak.

Kondíciók

A QUiCK szolgáltatás árképzése alapvetően hozzáférés-alapú, vagyis cégenként értelmezhető, és üzleti modellünk ezen az elven működik. Tudatában vagyunk annak, hogy egy könyvelő számára ez a fajta árazás kihívást jelenthet, még akkor is, ha a digitalizációs költségek egyébként jelentős hozammal megtérülnek.
Éppen ezért az árazási modellünk egy olyan struktúrát követ, amely az első évben inkubálja az ilyen törekvéseket. Az első évre vonatkozóan jelentős kedvezményt biztosítunk a listaárakhoz képest, lehetővé téve, hogy a könyvelők egy fix díjért, korlátlan hozzáféréssel indítsanak cégeket a megadott cégszámig. Ez az egyszeri, fix díj az adott csomaghoz tartozó cégek számáig biztosít egy éves előfizetés létrehozását lehetővé tevő jogot mégpedig egy évig. A könyvelők tehát az egyéves időszak alatt bármikor létrehozhatnak cégeket, és fix díj fedezi a hozzáférés költségeit egy évig a létrehozott cég számára, bármikor is jön létre az előfizetés az adott éven belül, beleértve a 30 napos próbaidőszakot is.
Fontos kiemelni, hogy a cégszám kizárólag az aktív előfizetésekre vonatkozik, tehát a könyvelők ún. próbaidőszaki fiókot akár korlátlan számú cégre hozhatnak létre pl. a szolgáltatás tesztelésére és az ügyfelek reakcióinak megismerésére. A fix kedvezményes időszakban létrehozott cégek számára az adott cégre vonatkozó előfizetés lejárata után egy havi díj lép érvénybe, amely jelentős diszkontot tartalmaz a listaárakhoz képest. Ez a kedvezményes havi díj biztosítja, hogy a szolgáltatás továbbra is megfizethető legyen az első év lejárta után.
Amennyiben a fix időszak alatt a könyvelő túllépi a csomagban megadott cégszámot, a további cégek kedvezményes havi díjazás alapján kerülnek elszámolásra. A kedvezményes konstrukcióban a próbaidőszak lejárta után éves számlázás történik.
Szintén fontos megemlíteni, hogy a csomagválasztás kötelező érvénnyel bír a teljes szerződésed időszakra, azaz egyik csomagból a másikban nem lehet átmenni, vagy a korábbi lehetőségeket áttranszferálni. Ez azért van, mert szeretnénk az időt és a megfontoltságot megkapni ebben a digitalizációs beruházásban.
Az alábbiakban a csomagok részletei olvashatók:
Díjcsomagok
Csomag neve (cégszám)
Fix ár első évre a csomagban felüntetett cég számig (Slot)
Egy év után havi költség cégenként, vagy slot túllépés esetén
Éves díj egy év után cégenként
1
Könyvelői multibox (5)
100,000
6,000
72,000
2
Könyvelői multibox (10)
180,000
5,800
69,600
3
Könyvelői multibox (20)
200,000
5,500
66,000
4
Könyvelői multibox (30)
240,000
5,200
62,400
5
Könyvelői multibox (50)
360,000
4,800
57,600
6
Könyvelői multibox (100)
700,000
4,500
54,000
7
Könyvelői multibox (200)
1,200,000
4,000
48,000
8
Könyvelői multibox (300)
2,000,000
3,000
36,000
There are no rows in this table

Szerződéskötés menete

A szerződéskötési igényt az ügyfélszolgálati email címünkre, a címre kell jelezni. Ezt megteheted egy egyszerű kéréssel, vagy az adatainak kitöltésével és megosztásával velünk. Amennyiben a mintaszerződést választod, kérjük, hogy a Google Dokumentumot töltsd le, és abban töltsd ki a szükséges adatokat.
Az igénylés beérkezése után megküldjük a szerződést aláírásra, valamint egy díjbekérőt is küldünk a fix díjról. A szerződés aláírását és a díj rendezését követően indul el a fix díjas időszak.

Együttműködés javasolt lépései

Egy digitális beruházás, mint a QUiCK bevezetése, nem mindig könnyű, és gyakran a siker a bevezetési folyamaton múlik. Több éves tapasztalattal rendelkezünk könyvelői együttműködések terén, ezért fontosnak tartjuk, hogy a következő lépések mentén mérlegeld a döntést, hogy a QUiCK mellett vagy ellene döntesz.
Miután megismerkedtél a rendszerünkkel, és úgy érzed, hogy szeretnél szerződni, érdemes előtte minden elérhető és könyvelőknek szóló információkat alaposan átolvasni. Azoknak a könyvelőknek, akik szerződéskötést terveznek velünk, havonta egy alkalommal csoportos konzultációs lehetőséget biztosítunk.
Miután átnézted a fenti anyagokat, valamint ezt a dokumentumot is tüzetesen átolvastad, megkezdheted a szerződéskötést. A szerződés megkötése után azt javasoljuk, hogy először a saját vállalkozásod QUiCK fiókját nyisd meg, és pár hétig teszteld a rendszer működését és lehetőségeit. Ha már magabiztosan kezeled a saját fiókot, akkor elkezdheted ügyfeleid számára is a rendszer bevezetését.

Cég létrehozása és NAV kapcsolatok felépítése

A QUiCK fiókok létrehozását alaposan át kell gondolni, hogy a folyamat gyors és hatékony legyen, minimalizálva az ügyfelekkel való egyeztetések szükségességét. A legnagyobb töréspont a cégek létrehozása során az, hogy az ügyfél rendelkezik-e Számlázz.hu #profi fiókkal vagy sem. Ettől függően két alapvető regisztrációs út áll rendelkezésre:
Ha az ügyfél nem rendelkezik Számlázz.hu fiókkal Ebben az esetben a QUiCK fiókodba belépve jobb felül bármennyi új céget létrehozhatsz. A különböző cégekhez bármikor meghívhatod ügyfeleidet (opcionális), de fiókgazdaként Te magad összekötheted az adott céget a NAV Online számlarendszerével, amennyiben rendelkezel a szükséges NAV technikai azonosítókkal. Minden létrehozott cég esetében automatikusan egy próbaidőszakos fiók jön létre.
Ha az ügyfél rendelkezik Számlázz.hu #profi fiókkal Ebben az esetben a regisztrációs eljárás hasonló, de fontos különbség, hogy a Számlázz.hu-n keresztül történő NAV és banki kapcsolatok létrehozásához a Számlázz.hu fiók fiókgazdájának meghívása szükséges a QUiCK fiókba. Ez azért elengedhetetlen, mert kizárólag a Számlázz.hu fiókgazda képes összekapcsolni a Számlázz.hu és a QUiCK rendszereket a megfelelő módon.

Próbaidőszak és próbaidőszak után

Amikor egy új céget hozol létre a QUiCK rendszerében, automatikusan egy 30 napos próbaidőszak kezdődik. Ez a próbaidőszak minden könyvelői szerződéssel rendelkező fiók számára elérhető. Ennek az a nagy előnye, hogy nem kell előre egyeztetned velünk, ha a szerződésed alapján új céget akarsz használni – a díjfizetés csak akkor válik esedékessé, ha a próbaidőszak végén ténylegesen használni szeretnéd a fiókot.
Ha a 30 napos próbaidőszak lejár, és továbbra is aktívan használni szeretnéd a céges fiókot, mindössze annyit kell tenned, hogy kapcsolatba lépsz ügyfélszolgálatunkkal. Mi pár órán belül ellenőrizzük a szerződésedet, és ha minden rendben van, automatikusan, további egyeztetés nélkül meghosszabbítjuk a fiók előfizetését egy évre a próbaidőszak lejárta után.
Ha a cég még belefér a fix időszaki slotba (azaz a csomagban meghatározott cégszámba), akkor nincs további teendő. Ha viszont már nem a fix időszakban vagy, vagy a cégek száma túllépi a csomagban foglalt slot-okat, akkor hónap végén egy összesítő számlát kapsz az újonnan létrejött cégekről.

Előfizetési időszak

A kereskedelmi szerződés első évében

A kereskedelmi szerződés első évében, vagyis a fix időszak alatt, bármikor létrehozhatsz cégeket korlátozás nélkül. Minden új cég esetében automatikusan elindul a 30 napos próbaidőszak. Ha a próbaidőszak végén az adott céget aktívan szeretnéd használni, akkor ezt jelezd ügyfélszolgálatunk felé. Ezt követően, amennyiben a cég még a szerződésben foglalt slotok számába belefér, további díjkötelezettség nélkül elszámoljuk az aktív céget, és az előfizetés automatikusan egy évre meghosszabbodik.

Kereskedelmi szerződés 2 évétől, vagy ha túlléped a szerződésben vállalt cégszámot

A kereskedelmi szerződés második évétől kezdve, vagy ha az első év során túlléped a szerződésben foglalt cégszámot (slotok számát), a próbaidőszak lejárta után a csomagodhoz tartozó havi díjak alapján történik az elszámolás. Ebben az esetben az újonnan létrehozott cégek előfizetési díjait havi összesítő számlában fogjuk felszámolni, és éves terminust számlázunk.

Előfizetés lejárata, megszűnése

Ha megszűnik a könyvelési szerződésed az ügyféllel

Ha úgy döntesz, hogy egy ügyfeled számára létrehozott QUiCK fiók használatát megszünteted, az előfizetési díj nem kerül visszatérítésre és szabad slot sem szabadul fel a fix időszak alatt. Visszatérítésre csak akkor van lehetőség, ha az üzleti kapcsolatot az ügyfél szünteti meg, vagy te mondod fel az együttműködést azonnali hatállyal, és ebben az esetben is csak akkor, ha az előfizetési időszakból legalább 6 hónap van hátra.
A fix időszak alatt, ha egy szerződés megszűnik 6 hónapon belül, a hozzá tartozó slot felszabadul, így új cég regisztrálható helyette. A fix időszak lejárta után a fenti visszatérítési feltételek érvényesek. Amennyiben visszatérítésre kerül sor, azt egy jóváíró számlán keresztül rendezzük.

Ha meg akarod szüntetni a szerződésünket

A megállapodás automatikusan megszűnik, ha a kifizetett előfizetési időszak végéig a könyvelő nem teljesíti a szerződésben vállalt díjfizetési kötelezettségeit. Ebben az esetben nincs szükség további értesítésre, a szerződés a lejárt előfizetési időszakkal együtt szűnik meg.
A szolgáltató kizárólag rendkívüli felmondással szüntetheti meg a szerződést, amennyiben a könyvelő súlyosan megszegi a szerződésben meghatározott lényeges kötelezettségeit. Ez olyan eseteket jelent, amikor a könyvelő komoly szerződésszegést követ el.
A felek bármikor közös megegyezéssel megszüntethetik a szerződést. A szerződés bármely okból történő megszűnése esetén a felek kötelesek egymással elszámolni a fennálló kötelezettségeket.
Fontos kiemelni, hogy a fix időszak előtt kifizetett fix díj visszatérítésére csak a kifizetéstől számított 30 napon belül van lehetőség. Ez azért van így, mert a fix díj rendkívül kedvezményes, és alapvetően az onboarding folyamat finanszírozását szolgálja. Az első 30 nap során azonban van lehetőség visszatérítésre, ha a rendszer kipróbálása után úgy döntesz, hogy nem kívánod folytatni az együttműködést.

Kié az adat?

A fent leírt együttműködési környezetben a könyvelőként hozod létre az ügyfeleid számára a céges fiókokat, és adminisztrátorként te kezeled a hozzáféréseket és te is fizetsz a szolgáltatásért. Fontos megjegyezni, hogy bár a könyvelők a rendszer használatával támogatják az ügyfeleiket, az adatok eredeti forrása a vállalkozók gazdálkodásából származik. Ennek következtében a könyvelők, függetlenül attól, hogy milyen szerződéses kapcsolatban állnak ügyfeleikkel, adatfeldolgozónak minősülnek, míg az adatkezelői jogkör az ügyfeleké, azaz a vállalkozóké marad.
Ez azt jelenti, hogy a könyvelők nem rendelkezhetnek az ügyfelek adatai felett oly módon, amely korlátozná a vállalkozók hozzáférését saját adataikhoz, vagy amely hátrányos lenne számukra. Semmi olyan helyzetet nem tolerálunk, amikor egy könyvelő visszaél a fiók adminisztrátori jogköreivel – például azzal, hogy az ügyfelet kizárja a fiókból, törli az adatokat, vagy akadályozza a vállalkozó hozzáférését az adataihoz.
Annak ellenére, hogy a könyvelők hozzák létre a fiókokat, ők fizetnek érte és kezelik az adminisztrátori jogosultságokat, minden vitás helyzetben a vállalkozó érdekeit tartjuk szem előtt. A QUiCK rendszer felhasználási feltételei szerint a fiókokhoz való hozzáférést a vállalkozóknak mindig biztosítani kell, függetlenül attól, hogy a fiók adminisztrátora a könyvelő. Ilyen vitás helyzetekben a QUiCK mindig a vállalkozók jogait védi, és nem engedjük, hogy a fiókokhoz való hozzáférésük korlátozva legyen.
Share
 
Want to print your doc?
This is not the way.
Try clicking the ⋯ next to your doc name or using a keyboard shortcut (
CtrlP
) instead.