Babaváró - Tudásbázis

1.1.3 A babaváró életút általunk kidolgozott, lehetséges 3 fő szakasza

Explore

1.1.3.3.4 A női meddőség vizsgálati lehetőségei

1.1.3.3.4.5 Cervix, portio és vagina vizsgálata.

A meddőségi kivizsgálás további elengedhetetlen része a méhnyak (cervix) a méhszáj (portio) és a hüvely (vagina) többrétű - fizikális, kolposzkópos, bakteriológiai és egyéb - nőgyógyászati szűrővizsgálata.

⁠

Cervikális okok felderítése

A meddőség hátterében álló cervikális okok között szerepelhet a méhnyak (cervix) szűkülete, születési vagy más rendellenessége, esetleg tumora, amely megakadályozza, hogy a spermiumok eljussanak a petesejtig.

A cervix inspekciója kapcsán első lépésként annak pozícióját figyeli meg a szakember, majd kóros hámelváltozásra, illetve gyulladásra (cervicitis) utaló jeleket keres kolposzkópos vizsgálati eljárás során. Továbbá ún. spermium–cervixnyák interakciós tesztek is végezhetők, mellyel megítélhető egyrészt a hímivarsejtek cervixnyákban való túlélése, illetve az előrehaladásuk mértéke. Emellett pedig a kóroki tényezők teljeskörű feltérképezésének részeként a genitális infekciók ellenőrzése is megtörténik. A leggyakoribb STD fertőzések jellemzéséről és laboratóriumi diagnosztikai módszereiről az alábbi fejezeteben található részletes információ

1.1.3.1.4 Nemi úton terjedő fertőző betegségek szűrése.⁠

⁠

A méhnyak és méhszáj szöveti szerkezete

A méh nyakcsatornája 2-3 cm hosszú és nem szülteknél kb. 2-4 mm tág, alsó vége a méh hüvelybe domborodó méhszája közepén nyílik. Két egészen különböző funkciójú és belvilágú szervet köt össze, a méhüreget és a hüvelyt. A nyakcsatornát váladékot termelő mirigyhám béleli. A váladék normál állapotban átlátszó, tiszta, kocsonyaszerű, kémiai vegyhatása enyhén lúgos. Dugószerűen tölti ki a nyakcsatornát, biztos válaszréteget alkotva a savas hüvelyi külvilág és a méh ürege között. Lúgos vegyhatása célzott biológiai ingere a spermiumoknak, hogy a nyakcsatornán át a méhüreg irányába haladjanak megtermékenyítés folyamata során.

A méhnyakat kívülről (ectocervix) többrétegű, el nem szarusodó laphám borítja, a nyakcsatornát (endocervix) hengerhám béleli. A külső méhszáj felszíne, és a teljes hüvelyi felszín is, védő feladatú laphámmal fedett, melyben nincsenek mirigyek. A nyakcsatorna belső hámja lúgos környezetet teremt és igényel, a külső laphám viszont savasat. A nyakcsatorna nyílásperemén találkozik a különböző feladatú és igényű belső mirigyhám a védő laphámmal. A kétféle hám közötti éles határt eredeti hengerhám–laphám határnak nevezzük.

A mirigyes hengerhám, elsősorban az ösztrogének hatására kikúszik a méhnyak felszínére, ahol folyamatosan átalakul laphámmá. A hámátalakulás a serdülő és a reproduktív korban is folytonos, és csak a változókor (menopauza) után szűnik meg. Az eredeti hengerhám–laphám határ az élet folyamán elmozdul: a serdülőkorban a hengerhám méhszájra, külső méhnyakra kúszásával kifelé vándorol, még a hüvelyboltozatra is ráterjedhet. A változókorban és utána, a hengerhám visszahúzódik a nyakcsatornába az ösztrogénképződés csökkenésével párhuzamosan.

Ezek a hámviszonyok és a bennük kialakult eltérések legmegfelelőbben kolposzkópos eljárással vizsgálhatók.

⁠

Kolposzkópos vizsgálati eljárás

Az általános nőgyógyászati kivizsgálás leírása kapcsán már említettük a kolposzkópiát a

1.1.3.1.3 Általános (éves) nőgyógyászati ellenőrzés.⁠

c. fejezetben. Ebben a pontban pedig összefoglaljuk a további tudnivalókat.

A látótérbe hozott méhszájat először szabad szemmel nézi meg a szakorvos. Megfigyeli a méhszáj tágasságát (szabályos, szűk, esetleg berepedt), a nyák küllemét, a nyakcsatorna-váladékot, és azt hogy vannak-e gyulladásra utaló jelek, fejlődési rendellenesség, rákmegelőző állapot - CIN (mint pl. vaskos fehér folt, fokozott elszarusodás - leukoplakia) vagy egyértelmű rákos elváltozás. Ha egyértelmű, invazív rákra utaló kép nem látható, száraz vattatamponnal a nyákot vagy váladékot a méhnyakról letörli a vizsgálatot végző szakember. Egyértelmű rák esetében az átalakuló metaplázias hámszövet tanulmányozása kolposzkóppal ajánlott, így a hám- és éreltérések jól láthatók. A kolposzkópiai mintázatok felismeréséhez a tisztított, vizsgálandó felszíneket 3–5%-os ecetsavval ecsetelik. Emellett az eljárás során lugol-oldatot (másnéven: kálium-jodidos jódoldat) is alkalmazhatnak, ekkor a szövetek jódfestődését figyelik, amely mahagóni- (sötét-) barnától a halványsárgáig (jódnegatív) változhat. Gyakorlatban a méhnyak és méhszáj vizsgálatánál ez legtöbbször nem szükséges. Azonban a hüvelyfali elváltozások felfedezésére nagyon jól bevált módszer. Ha a hüvelyfal a jódoldattal a kornak megfelelően -reproduktív korban lévő nőknél sötétbarnára, míg idősebbeknél halványabban- festődik, a hüvelyfal épnek tartható, a sejtkenet-vizsgálat (citológiai mintavétel) sem szükséges.

A kolposzkópos eszköz fényforrása fehér fényt bocsát ki, amely a szövetekben, a szövethatárokon különböző mértékben elnyelődik, illetőleg visszaverődik. A fény elnyelés-visszaverődés mértéke a szövetek szerkezetétől függ és ez teszi lehetővé, hogy a kolposzkóppal látottak alapján a vizsgált szövetek szerkezetére következtessen az orvos.

A nyálkahártyák fényvisszaverődését alapvetően négyféle szövetszerkezeti összetevő határozza meg:

A hámszövet szerkezete vagyis a hámsejtek fajtája

A hámszövet vastagsága

Az erek elhelyezkedése és szerkezete

A hám alatti kötőszövet állapota

A kolposzkóppal látható mintázatok és jelek voltaképp szövetrajzolatok, amelyek a szövetek fényelnyelődésének és visszaverődésének következtében alakulnak ki; a hámszövet, az alatta lévő kötőszövet és az erek szerkezeti változásainak a tükrei. A módszer lényege, hogy tükrözi a szöveti átalakulásokat, azokat nem közvetlenül vizsgálja, vagyis nem szövettani vizsgálat. Az ép és a kóros (Cervicalis intraepithelialis neoplasia vagyis a méhnyaklaphám rákmegelőző állapota - CIN; Adenocarcinoma in situ vagyis a mirigyrák közvetlen, súlyos előállapota - AIS; kialakult rák) elkülönítésének alapja a hámon belüli szerkezeti átrendeződés, a sejtátalakulás és a rendellenes érképződés miatt megváltozott fényvisszaverődés. A leglényegesebb mintázatok a pontozottság, a mozaikosság, az ecetsavfehérség és a kóros érformák, de a lelet értékelésénél / véleményezésénél az elváltozás felszínét, határait, színeltéréseit vagyis a kolposzkópiai jeleket is figyelembe veszik. A kolposzkóppal látottak értékelése meglehetősen személyfüggő. Mindez azonban csak arra utal, hogy a kolposzkópia nem számszerűsíthető, hanem alapvetően tájékoztató jellegű, és mint ilyen a gyakorlatban rendkívül hasznos.

Spermium–cervixnyák interakciós tesztek

A spermium és cervixnyák közötti interakció vizsgálatával megítélhetőek egyrészt a hímivarsejtek cervixnyákban való túlélése, illetve az előrehaladásuk mértéke. A spermium előrehaladása javarészt a farokrész funkciójának épségétől függ. Előfordulhat, hogy a farokrész működésének károsodása csak a viszkózusabb cervixnyákban jelentkezik, mely meggátolja a spermium kellő előrehaladását. A nyákban mutatott motilitás a hímivarsejt hydrodinamikai jellemzőitől is függ, mivel a kóros fejrésszel rendelkező spermiumok előrehaladása a viszkózusabb környezetben akadályozott.

Posztkoitális teszt (PCT): A vizsgálat tájékoztatást nyújthat esetleges spermiumellenes antitestek jelenlétéről is. A tesztet lehetőleg a partner ovulációja előtti napra javasolt időzíteni, 2 nap önmegtartóztatás után. Az esti órákban a pár szexuális együttléte során hüvelybe történő ejaculatio szükséges. A nyák katéterrel való kiszívása az endocervicalis csatornából másnap, 9–14 órával a coitus után történik meg. Mikroszkóp alatt meghatározásra kerül a nyákban lévő spermiumok koncentrációja, illetve mozgásmintája. Amennyiben spermium a nyákban nem látható, a teszt „negatív”, és a meddőség hátterében cervicalis tényező merül fel. Amennyiben helyben rezgő, nem haladó spermiumok láthatóak, az eredmény „abnormális”, a nyákban vagy a spermiumok felszínén lévő spermiumellenes antitestek lehetősége merül fel. Amennyiben a mikroszkópos kiértékelés során a nyákban bármennyi progresszívan előrehaladó spermium látható, a teszt „pozitív”, és a meddőséget okozó cervicalis faktor vagy spermiumellenes antitestek jelenléte nem valószínű.

Egyszerűsített in vitro penetrációs teszt: Ennek a vizsgálatnak az elvégzése általában negatív PCT-eredményt követően volt javasolt. A teszt során a kivizsgálás alatt álló férfi hímivarsejtjeinek penetrációját vizsgálják középidős cervixnyákban. Tárgylemezre fedőlemezzel borított cervixnyákot csöppentenek, mely mellé 1-1 csepp ejakulátum kerül. 30 perc múlva a nyák mikroszkópos vizsgálata történik. Az eredmény „normál”, ha a hímivarsejtek cervixnyákba történő penetrációja látható, és legalább 90%-uk progresszív motilitás mutat. „Gyenge” az eredmény, amennyiben a spermiumok a nyákba csak részlegesen (kb. 10 spermiumhossz) penetrálnak. Ez a spermium–cervixnyák interakció problémáját veti fel. Az eredmény „abnormális”, ha a spermiumok a nyákba nem lépnek be, hanem a határán felgyülemlenek, vagy ha a nyákba penetrálnak, de immotilissá válnak, illetve helyben rezgő mozgást végeznek. Az ilyen eredmény spermiumellenes antitestek jelenlétét jelezheti.

Kremer-teszt: A teszt során a spermiumok penetrációs képessége vizsgálható cervixnyákkal töltött kapilláris csövekben. Két óra elteltével megítélhető a migráció során megtett távolság, a penetrációs denzitás, mely 1 és 4,5 cm távolságnál a spermiumok számát vizsgálja, a migráció redukciója, mely a penetrációs denzitás csökkenésének jellemzője, valamint az előrehaladó spermiumok száma.

Több friss kutatási eredmény is igazolta, hogy a posztkoitális vizsgálat nem korrelál jól a teherbeesés valószínűségével és a vizsgálat legtöbbször nem befolyásolja a választott kezelést (mind a cervcalis, mind az ismeretlen eredetű meddőség optimális kezelése ovulációindukció intrauterin inszeminációval kombinálva), ezért a jelenlegi hazai szakmai megítélés és a vonatkozó hatályos irányelv szerint elvégzése nem javasolt. A PCT visszaszorulásával pedig az in vitro penetrációs tesztek jelentősége is csökkent, így jelenleg nincs szerepük a rutin andrológiai kivizsgálásban.

Méhnyaknyák infekció szűrés, méhnyakgyulladás (cervicitis) vizsgálat

Méhnyaknyák tenyésztése illetve szűrése patogén kórokozók jelenlétére (elsősorban Chlamydia, Ureaplasma, Mycoplasma, Neisseria, Gardnerella, Herpes vagy akár a HPV) fontos része a meddőségi kivizsgálásnak. A cervicitist okozó kórokozók egy részéről bővebben írtunk a

1.1.3.1.4 Nemi úton terjedő fertőző betegségek szűrése.⁠

című fejezetben.

A felsorolt, szexuális úton terjedő kórokozókkal történő fertőződés méhnyakgyulladást (cervicitis) okozhat. Akkor is gyulladásba jöhet az érintett terület, ha a hüvely érzékeny baktériumflórájának egyensúlya felborul, és a kártékony mikrobák elszaporodnak. A nemihormon-szintek változása is eredményezhet gyulladást, mert ha túl alacsony az ösztrogén, vagy túl magas a progeszteron szintje, a szervezet nem tudja fenntartani a méhnyakat borító hámszövetek egészségét. A méhnyakgyulladás nagyon gyakori kórkép, ami a nők közel felét érintheti. Sok nőnél azonban a nyakcsatornában, a belső méhszáj közelében megbújó kórokozók akár tünetmentesen is kiválthatnak krónikus gyulladást, amely csak rutin nőgyógyászati vizsgálat során kerül felfedezésre.

A gyulladt nyakcsatorna átjárhatatlan a hímivarsejtek számára, így gyakran elmarad a kívánt terhesség, meddőség okozója lehet. Felszálló fertőzés lévén a hüvelyt és a méhnyakat érintő gyulladás ráterjedhet a méh nyálkahártyájára és vérzészavarral, fájdalommal járó kórkép, kismedencei gyulladás alakulhat ki. A gyulladás a kismedencében műtéti beavatkozást igénylő súlyos helyzetet is kiválthat. A terhesség sorsát is befolyásolhatja, beágyazódási zavart, vetélést, vagy koraszülést okozva. A tovább terjedő folyamat a petevezetőt is gyakran érinti. A gyógyulás, hegesedés következtében gyakran összetapadnak a petevezető szemközti falai és elzáródás alakul ki. Mindkét oldali petevezető elzáródás esetében meddőség a végeredmény.

Leszálló fertőzés a hüvely, a szeméremtest, vagy a húgycső-húgyhólyag folyással, irritációval, fájdalommal, vizelési panasszal járó, visszatérő gyulladását okozhatja.

Forrás:

⁠

http://publicatio.bibl.u-szeged.hu/14208/2/medd_8-fej%20-%20javi%CC%81tott.pdf⁠

⁠

https://www.webbeteg.hu/cikkek/nogyogyaszat/19345/a-mehnyakgyulladas-kialakulasa-es-kezelese⁠

⁠

https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/noi_bajok/cikkek/amit_a_mehnyakgyulladasrol_tudni_kell⁠

⁠

http://drtakatsbela.hu/kezelt-betegsegek/nyakcsatorna-gyulladas-szovodmenyei/⁠

⁠

DR. BŐSZE PÉTER és mtsai. A kolposzkópia alapjai (1. rész). Nőgyógyászati Onkológia 2010;15:65–82.

DR. BŐSZE PÉTER és mtsai. A kolposzkópia alapjai (2. rész). Nőgyógyászati Onkológia 2010;15:87–103.

A vagina (hüvely) vizsgálata

A nőgyógyászati vizsgálat alkalmával első lépésben bimanuális ellenőrzés történik, mely során az orvos tapintással nézi a hüvely és a méh helyzetét/állását, konzisztenciáját. Megtapintja a hüvelyfalat, megvizsgálja, hogy ép-e, tájékozódik a hüvely tágasságáról, és megkeresi a méhnyakat/méhszájat, érzékeli, hogy nem húzódik-e valamelyik oldalra, mozgatható-e. Ezt követi általában a kolposzkópos eljárás, amikor a készülék segítségével az egymás után láthatóvá váló mellső, hátsó, oldalsó hüvelyfalrészek felszínén kialakult szövetrajzolatokat veszi szemügyre a szakember. A hüvelyben lévő elváltozást is szokásosan ecetsavas kezelést követően vizsgálják,

A hüvelyváladék kémhatása emelkedik, ha a domináns bakteriális flórát jelentő Lactobacillusok háttérbe szorulnak. Az esetek többségében a klinikai kép alapján nem lehetséges felállítani a pontos diagnózist. Ezért a genitális fertőzések korszerű diagnosztikájában nélkülözhetetlen a hüvelyváladék kenetmikroszkópos, tenyésztéses vagy egyéb (pl. molekuláris) laboratóriumi vizsgálata. A mintavétel hüvelyváladék vizsgálata esetén rendszerint az oldalsó, vagy a mellső hüvelyboltozatból történik.

⁠

Hüvelyfertőzés, szaknyelven vaginosis; és hüvelygyulladás, latin nevén vaginitis

A hüvelyfertőzés (vaginosis) elsősorban a normális egészséges hüvelyflóra egyensúlyhiányából, a normál hüvelyflóra felborulásával következik be, melyet sok esetben nem kísérnek gyulladásos tünetek. A nők élete folyamán a leggyakoribb hüvelypanasz a bakteriális vaginózisból ered. De a hüvelyfertőzések - kialakulása szempontjából - két nagy csoportját különböztetjük meg.

Az egyik csoport szexuális érintkezés nélkül is kialakulhat.

A másik csoport kialakulásához közvetlen nemi kontaktus szükséges.

A hüvelygyulladás (vaginitis) a hüvely nyálkahártyájának gyulladását jelenti, melynek hátterében állhat akár fertőzés is, de egyéb tényezők, pl. allergia, irritáció, alacsony ösztrogénszint is okozhatják. Egyes női tisztasági és intim termékek (pl. habfürdők, illatosított szappanok; szoros, műszálas fehérneműk; parfümök, textilöblítők, latex kondom) által kiváltott allergiás vagy irritációs reakció gyakran eredményezhet vaginitist. A csökkent ösztrogénszint következtében a hüvelyhám elvékonyodása és szárazsága során, elsősorban a változókorban atrófiás vaginitis jöhet létre. De fogamzóképes korú nőkben a felborult hormonháztartás is okozhat vaginitist.

A hüvely öntisztuló rendszer, ezért általában nem igényel kimosást, tisztítást. A szakemberek általában nem támogatják a hüvelyzuhany használatát sem, mivel az megváltoztathatja az egészséges hüvelyflóra összetételét. A hüvely kémhatása enyhén savas, amit az itt szimbiózisban élő mikroorganizmusok biztosítanak. A normál flóra legfontosabb baktériumai a tejsavbaktériumok (Lactobacillus spp.), melyeknek fontos szerepe van a betegséget okozó mikrobák megtelepedésének megakadályozásában. Az egyensúly felbomlása hüvelygyulladás kialakulásával járhat.

Tünetek, panaszok és hajlamosító tényezők

A vaginosis és vaginitis tünetei fertőzés típusától függően is változhatnak. Rendszerint hüvelyfolyás, a hüvelyváladék elszíneződése, csípés, viszketés, kivörösödés, valamint, ha a fertőzés gyulladással is jár, akkor fájdalom észlelhető. Előfordulhat dyspareunia, ami közösüléssel kapcsolatos fájdalmat jelent. Ha a gyulladás a szeméremtest is érinti, vulvovaginitisről beszélünk. A típusos tünetek a hüvelyfertőzés esetén ritkák. (Típusos tünetnek nevezzük azokat, melyek nagy valószínűséggel egy adott betegségre specifikusak, azzal együtt járnak.)

Az alábbi tényezők hozzájárulhatnak a hüvelyfertőzés vagy hüvelygyulladás kialakulásához:

antibiotikum szedés (mely megváltoztatja a hüvely normál baktériumközösségének összetételét)

terhesség (a hormonváltozások hatására irritáció alakulhat ki a hüvelyben)

gyakori hüvelyöblítés (irritációt, valamint a normális flóra egyensúlyának felborulását okozhatja)

aktív nemi élet, több partner vagy gyakori partnercsere

méhen belüli fogamzásgátló eszköz használata

orális fogamzásgátló tabletta szedése

bizonyos alapbetegségek, pl. rosszul kezelt cukorbetegség, vashiány, vérszegénység, vagy az immunrendszer működését befolyásoló és gyengítő kórképek

nem megfelelő intim higiéné

dohányzás

Kiváltó okok

A hüvelyfertőzéseket és hüvelygyulladásokat az esetek mintegy 90%-ában az alábbi főbb fertőzéstípusok és kórokozók váltják ki:

Bakteriális vaginózis, leggyakrabban Gardnerella vaginalis, Atopobium vaginae, Peptostreptococcusok és Mycoplasma hominis elszaporodása mellett a normál tejsavbaktériumok száma csökken.

Aerob vaginitis, mely során az anaerob Lactobacillusokat aerob kórokozók váltják fel pl. Escherichia coli, Group B Streptococcus, Staphylococcus aureus, Enterococcus faecalis.

Gombás fertőzés, melyet általában a Candida albicans sarjadzógomba okoz.

Trichomoniasis, vagyis a Trichomonas vaginalis nevű, nemi úton terjedő élősködővel való fertőzés.

Diagnosztika

Az első és legfontosabb a nőgyógyászati konzultáció és vizsgálat. Alapos kikérdezés a hüvelyi folyás minőségét, szagát és a kísérő tüneteket (égő, viszkető érzés) illetően. Az esetleges gyógyszeres kezelés (antibiotikumok, hormonok), a kísérő betegségek (pl. diabétesz), továbbá a szexuális és a higiénés szokások ismerete is fontos kiindulópontját képezik a diagnózis felállításának. Hasonlóképpen lényeges információkat nyújt a fizikális vizsgálat. A folyás jellege (tejszerű, sárgászöldes, túrós), a nyálkahártya kivörösödése, a duzzanat (ödéma) alapján gyakran nagy biztonsággal megmondható a gyulladás oka. Tapasztalt nőgyógyász a hüvelyváladék jellegéből az esetek 60-70%-ban meg tudja mondani a fertőzés típusát.

Ezt követhetik különböző kiegészítő vizsgálatok, melyek a diagnózis felállítását segítik - amennyiben szükség van rá - a hüvely pH (savas-lúgos kémhatás) mérése, amin-teszt, mikrobiológiai kenet vizsgálat, és ritkábban tenyésztés.

pH-vizsgálat: A normál hüvelyi kémhatás pH: 3,8-4,2, mely bakteriális vaginosis vagy gyulladás hatására lúgos irányba tolódik, pH érték: 5,0-7,0 közé. Ez a hüvelyboltozatból vett mintából pH-papírral egyszerűen mérhető. A pH a gyulladás érzékeny markere, azonban nem kellően specifikus, mivel számos egyéb tényező pl: ejakulátum, vér, bőséges méhnyaknyák-termelődés, gyakori hüvelyi irrigálás is lúgos irányba tolhatja el a hüvelyben uralkodó kémhatást. Ezeket a tényezőket mindig figyelembe kell venni.

Amin-teszt: Tárgylemezen a hüvelyváladékhoz adott 10%-os kálium-hidroxid (KOH) oldat hatására pozitív esetben (bakteriális vaginosis, trichomoniasis) kellemetlen szagú kémiai vegyületek ún. biogén aminok szabadulnak fel, mely hal-szaghoz hasonló.

Hidrogén-peroxid (buborék v. „bubble”)-teszt: A tárgylemezre kent váladékra cseppentett 3%-os hidrogén-peroxid (H2O2) oldat hatására a gyulladásra jellemző fehérvérsejtek jelenléte esetén pezsgés észlelhető.

Mikroszkópos kenetvizsgálatok: A natív, a kálium-hidroxidos, illetve a festett kenetek értékelése hasznos segítséget nyújthat a bakteriális, a candidiasis és a trichomoniasis hátterű hüvelygyulladás felismerésében. Fontos az ún. kulcssejtek („clue cells”) jelenléte, amikor anaerob baktériumok tömege által körülvett hüvelynyálkahártya laphámsejteket láthatók. Bakteriális vaginosisban a kulcssejtek aránya minimum 20%. A candida gomba sarjadzó formájában gömbként, fonalas alakjában csöves vagy elágazó képletként jelenik meg. A Trichomonas vaginalis egysejtű élősködő egy ovális képlet, melyből szőrszerűen kiállnak a mozgó ostorok. A mikroszkópos kenetben mellette rendszerint sok fehérvérsejt tűnik fel.

Bakteriológiai tenyésztéses vizsgálatok: A hüvelygyulladások diagnosztikájában a baktériumok kitenyésztésének nincs komoly gyakorlati jelentősége, mivel a gyulladást sokszor nem egy konkrét baktérium okozza, hanem a baktériumok összetételének változása. A hüvelyből történő leoltások eredményeképpen általában az aerob bőr- és bélbaktériumok kerülnek kimutatásra (Streptococcusok, E. coli), amelyek ugyancsak a normál flóra tagjai, és nem játszanak szerepet a bakteriális vaginosis kialakulásában. A Streptococcus agalactiae (B csoportú Streptococcus) a bélflóra természetes tagja, amely megbújhat a hüvelyváladékban, akár tünetmentesen is. Ez a baktériumfaj leginkább az újszülöttekre veszélyes, ezért jelenlétének ismerete elsősorban várandós nők esetében fontos. Esetükben a hüvelyflóra 5-25%-ból kimutatható.

Ezekkel a vizsgálatokkal együttesen az esetek közel 99%-ban meghatározható a fertőzés típusa.

Amennyiben még mindig nem sikerült a megfelelő diagnózist felállítani, történhet még speciális bakteriológiai vizsgálat és molekuláris diagnosztikai (PCR) vizsgálat. Ezek a diagnosztikus módszerek egyrészt a mikroorganizmusok anyagcsere-termékeinek kimutatásán, illetve ellenanyag, valamint a kórokozóra jellemző DNS detektálásán alapulnak.

I. Bakteriális vaginosis, vagy bakteriális hüvelyfertőzés

A bakteriális vaginózis igen gyakori tünetegyüttes, mely az érintett nők egy részében kifejezett panaszokat okoz, másoknál tünetmentesen van jelen. A kórkép etiológiája még napjainkban sem teljesen tisztázott. Nemzetközi konszenzus alapján a bakteriális vaginosis a hüvelyi normál Lactobacillus flóra eltűnésével járó elváltozás, melynek során a tejsavbaktériumok helyét anaerob baktériumok dominanciájából álló vegyes közösség veszi át. A bakteriális hüvelybántalmat sokféle baktérium okozza, egyiknek sincs kizárólagos szerepe, és kis csíraszámban gyakorlatilag mindegyik kimutatható az egészséges nők egy részének hüvelyváladékából is. A baktériumflóra minőségi és mennyiségi összetétele és az általuk termelt anyagcseretermékek különbözhetnek az érintett személyeknél. Ösztrogén hatására nő a glikogén termelődése a hüvely epithelialis sejtjeiben, mely glükózzá, majd tejsavvá bomlik a jelenlévő Lactobacillusok metabolikus aktivitása következtében. A Lactobacillusok és a fakultatív patogén baktériumok közötti egyensúly fenntartásában az antibiosis jelenségének - vagyis, hogy a tejsavtermelés útján a Lactobacillusok a környezetükben levő más baktériumok életfolyamatait és szaporodását gátolják - fontos szerepe van. Abban az esetben, ha a hüvely ökológiai egyensúlya valamilyen tényező miatt felborul, a Lactobacillusok dominanciája csökken, majd a pH radikális emelkedése mellett vegyes anaerob flóra jelenik meg.

A bakteriális vaginosis a 15 és 44 év közötti nők körében az egyik leggyakrabban előforduló hüvelyfertőzés. A serdülés előtt és a változókor után viszonylag ritkább. A nők nagy részénél kialakul élete folyamán, nem ritkán nehezen kezelhető, kiújuló formában. Epidemiológiai adatokból látható, hogy a termékeny korú nők 20-30%-nál fordul elő. A méhen belüli fogamzásgátló eszközt viselők között gyakrabban, fogamzásgátló tablettákat szedőknél viszont ritkábban észlelhető.

Súlyosságtól függően okoz tünetet, illetve panaszt. A bakteriális vaginosisos betegek felének-kétharmadának vannak tünetei, 25-50%-uk panaszmentes. Általában nem alakulnak ki a klasszikus hüvelygyulladás tünetei, amennyiben mégis gyulladással társul, jellemző a szeméremtesti égő érzés. Jellegzetes alaptünete a bűzös halszagú, bő hüvelyváladék. A külső nemi szervekre kiterjedő állandó nedvességérzés tapasztalható. Feltárásos vizsgálattal homogén szürkés-fehér, viszkózus hüvelyfalhoz tapadó felrakódás látható. A hüvelyi pH emelkedik, értéke > 4,5. A másodlagos gombás fertőzések következtében társuló tünetek is megjelenhetnek mint, viszketés, fájdalmas kipirosodás, közösülési fájdalom, fájdalmas vizelés. Égő érzés a hüvelyben, a hüvelyhám sérülései, hüvelyszárazság. Hüvelyváladék kenetvizsgálattal clue sejtek, valamint néhány Lactobacillus és néhány fehérvérsejt látható. Elsősorban anaerob fertőzés áll a hátterében.

A tejsavbaktériumok (lactobacillusok) helyét jellegzetes vegyes, elsősorban Gardnerella vaginalisból, Atopobium vaginaeből, Mycoplasma hominisból, Peptostreptococcusokból és Prevotella fajokból álló baktériumflóra foglalja el.

A Gardnerella vaginalis fakultatív anaerob baktérium. Az ún. vaginolizin nevű toxin termelésére képes, mely a hámsejtek falán pórusokat képez. A sejtfalszerkezete a Gram-pozitív baktériumokéra hasonlít, de azokéval nem teljesen azonos. Nem mozgó, változó Gram-festődésű és alakú, rövid pálca, mely kifejezetten jól kötődik a hüvely és a húgycső hámsejtjeihez. Kis csíraszámban egészséges nők 30-40%-ának hüvelyváladékában is megtalálható, a bakteriális hüvelybántalomban nagyobb csíraszámban az esetek 50-98%-ában lehet kimutatni. A Gardnerella vaginalis okozta bakteriális vaginosis vezető tünete a szürkés, fehéres, bűzös, halszagra emlékeztető hüvelyi folyás.

Az Atopobium genus tagjai obligát anaerobok. Egyesével, helyenként párban elhelyezkedő nem mozgó, kicsi Gram-pozitív coccusok, melyek nagy mennyiségű tejsavat termelnek. Az Atopobium vaginae előfordulása és a bakteriális vaginosis közötti összefüggést az elmúlt évtizedben több kutatócsoport is vizsgálta. Eredményeik alapján a baktérium kiemelkedően fontos komponense annak a komplex bakteriális biofilmnek és mikroökológiai rendszernek, mely az abnormális hüvelyi baktériumflórát alkotja. Bradshaw és mtsai. 2006-ban 358 rendellenes hüvelyi folyásból származó mintát vizsgált meg PCR módszerrel, Gardnerella vaginalis és Atopobium vaginae kimutatás céljából (J Infect Dis. 194(6):828-36). Megfigyeléseik szerint az Atopobium vaginae kimutatása sokkal specifikusabb volt a bakteriális vaginosisra (77% versus 35%), mint a Gardnerella vaginalis. A két baktérium sokszor együttesen fordult elő és ezekben az esetekben szignifikánsan magasabb volt a rekurrens (visszatérő/kiújuló) bakteriális vaginosis aránya (83%), mint amikor csak G. vaginalis jelenlétét detektálták (38%). Thies és mtsai. 70 hüvelyváladék mintát vizsgáltak meg, melyből 50 bakteriális vaginosisban szenvedő nőtől, 20 pedig egészséges nőtől származott. A bakteriális vaginosissal diagnosztizált nők 96%-ában tudtak Atopobium vaginae-t kimutatni, míg Gardnerella vaginalis 64%-ukban volt jelen. Az egészséges nők hüvelyváladékában egyik organizmust sem azonosították (2007; Med Microbiol. 56:755-61).

Mycoplasma hominis baktériumok az egyik legkisebb (0,3-0,8 µm), önálló életre és szaporodásra képes, mesterséges táptalajon tenyészthető mikroorganizmus. A többi baktériumtól elsősorban abban különbözik, hogy nincs merev sejtfala, ezért Gram szerint nem is festhető. A baktériumok a mollicutes osztály mycoplasmatales rendjébe tartozik. Az egészséges nők 20%-ában, a bakteriális vaginosisos esetek 60-80%-ában mutatható ki. A sejtfal hiányában a sejthártyában sokféle formában elhelyezkedő lipoproteinek mozaikszerű elhelyezkedése, fázis, illetve nagyságbeli változatai hozzájárulnak a gazdaszervezet immunológiai védekező folyamatainak kijátszásához. A krónikus fertőzésekben fontos szerep jut a nem specifikus immunmoduláns hatásoknak is. Így az utóbbi időben a mycoplasmák interleukinek (IL) termelődésében okozott változásait vizsgálták. Az interleukin mintázat inkább a baktériumok tünetmentes megtelepedésére, hordozására és nem gyulladásra utal.

A Peptostreptococcusok láncképző, Gram-pozitív, illetve microaerofil streptococcusok, amelyek csak csökkentett oxigén jelenléte mellett képesek szaporodni, nem igénylik a teljesen oxigénmentes körülményeket. Az egészséges nők 10-30%-ának hüvelyváladékban is nagy számban fordulnak elő. A bakteriális vaginosisok 30-65%-ában mutathatók ki, ennek ellenére szerepük a kórkép kialakulásában kérdéses.

Egyéb anaerob baktériumok. A bakteriális vaginosisban szenvedők hüvelyváladékából kinyerhető egyéb anaerob baktériumok döntő többsége a Gram-negatív bacteroides, a porphyromonas és a prevotella nemzetségébe tartozik. Ezek a baktériumok megegyeznek abban, hogy mikroszkópos vizsgálattal rövidebb-hosszabb, sokszor változó alakú, Gram-negatív pálcák formájában láthatók. A fajok egy része kifejezetten pigmenttermelő. Az egyéb anaerob baktériumok az egészséges nők 10-40%-ában, a bakteriális hüvelybántalomban szenvedők 55- 80%-ában mutathatók ki a hüvelyváladékból.

Sok esetben nem okoz hosszú távú problémát a betegség, és akár kezelés nélkül is megszűnik. Azonban időnként csak a tünetek szűnnek meg, a hüvelyfertőzés viszont továbbra is fennáll.

A bakteriális vaginosis szövődményei a következők lehetnek:

Koraszülés: A terhesség során észlelt bakteriális hüvelyfertőzés idő előtti magzatburok repedéshez, vetéléshez vagy koraszüléshez vezethet. Az újszülöttek sokszor kissúlyúak. Esetenként a kórokozó a szülés során az újszülöttet is megfertőzheti.

Szexuális úton terjedő betegségek: Amikor a hüvelyben kóros baktériumok szaporodnak el, a Lactobacillusok száma lecsökken és folyamatos gyulladás van jelen, akkor a szervezet sokkal fogékonyabbá válik a szexuális úton átvihető fertőzésekre, mint a HIV, a genitális herpesz, a Chlamydia vagy a Neisseria gonorrhoea. Ezért a bakteriális vaginosis komoly szövődménye lehet az STD fertőzések társulása.

Kismedencei gyulladás, krónikus kismedencei fájdalom: A bakteriális vaginosis ritka, de súlyos következménye egy kismedencei felszálló fertőzés, amely a méhet, illetve a petevezetékeket is érintheti, így akár akut gyulladásos panaszokhoz, vagy krónikus esetben meddőséghez is vezethet.

A bakteriális vaginosis diagnosztikai kritériumainak összeállítása Amsel és mtsai. nevéhez fűződik. Meghatározás szerint a betegség kórisméje akkor állítható fel, ha a négy Amsel-ismérv közül három jelen van.

Egynemű, fehéres – tej- vagy krémszerű –, nem gyulladásos, a hüvelyfalhoz szívósan tapadó hüvelyváladék.

Kellemetlen, csípős, ammóniaszerű szag (bomló halszag); ha a hüvelyváladékhoz 1-2 csepp 10%-os KOH oldatot adva, a szag kifejezettebbé válik (pozitív aminpróba).

A hüvelyváladék pH-értéke >4,5.

Mikroszkópos kenetvizsgálat során a jellegzetes kulcssejtek (Clue cells) több, mint 20%-ban vannak jelen.

A bakteriális vaginosis pontosabb és megbízhatóbb megállapításáért napjainkban egyre gyakrabban alkalmazzák a hüvelyváladék Gram-festésén alapuló diagnosztikáját. A festett kenetben látható morfotípusok szerint adott pontszámok (Nugent score) alapján történik a besorolás. A baktériumok morfológiája alapján objektívebb megítélés válik lehetővé. Ez a pontrendszer három baktériumformát vesz figyelembe:

1. nagy, szabályos, tompa végű, Gram-pozitív pálcák (tejsavbaktériumok)

2. kis, Gram-negatív vagy bizonytalan Gram-festődésű, rövid, polimorf pálcák (Gardnerella vaginalis és bakteroides fajok)

3. hajlított, bizonytalan Gram-festődésű pálcák (mobiluncus fajok)

E három jellegzetes baktériumforma arányát fejezik ki a Nugent-pontszámokkal.

0-3 pont: normál flóra (Lactobacillus dominancia)

4-6 pont: átmenti v. intermediate flóra (Lactobacillusok mellett a Gardenella, Peptostreptococcus, Prevotella morfotípusok is megjelennek)

7-10 pont: bakteriális vaginosis

A Nugent-pontrendszer hátránya, hogy nem azonosítja a baktériumokat, például a bakteriális vaginosist jelző 7-10 pontértékből nem következtethetünk arra, hogy az adott kenetben pontosan milyen fajta baktériumok vannak jelen.

A bakteriális vaginosis kezelésének alapvető lépései:

A hajlamosító tényezők (lásd feljebb) felismerése és azok megszüntetése.

Életmódbeli, higiéniás tanácsok, módszerek megismerése.

A páciens és a partner egyidejű komplex, széles spektrumú antibiotikumokkal történő gyógyszeres kezelése.

A normál baktériumflóra visszaállítása, a Lactobacillusok visszatelepítése a hüvelybe. Az ún. ökoterápia alapvető célja a fiziológiás hüvelyi miliő fenntartása illetve helyreállítása. Erre használatosak a liofilizált tejsavbaktériumokat tartalmazó hüvelykúpok. A készítményben lévő Lactobacillusok fenntartják a normálflóra egyensúlyát és fokozzák a hüvely aciditását.

II. Cytolytikus vaginosis, vagy Döderlein cytolysis

Kevéssé ismert kórkép, melynek alapfeltétele a normális hüvelyflóra. A tünetek sok esetben ciklikusan jelentkeznek, jellegzetesen a menstruációt megelőzően a fokozott sárgatesthormon (progeszteron) hatás alatt, a lutheális szakaszban. Az elváltozás a Lactobacillus flóra túlszaporodása következtében alakul ki. Patogenezisére jellemző, hogy a túlszaporodott Lactobacillusok a hüvely epithel sejtjeinek lízisét (oldását) okozzák. Fizikális vizsgálattal a szeméremtest enyhe gyulladása figyelhető meg, a hüvelyváladék bővebb, fehér, pH: 3,5-4,5. A cytolytikus vaginosis és a gombás hüvelyfertőzés (Candidiasis) gyakran csak mikrobiológiai vizsgálattal különíthető el egymástól. Hüvelyváladék kenetvizsgálattal néhány fehérvérsejt illetve ezek hiánya, lehámlott és fragmentálódott epitheliális sejtek, valamint nagy számban Lactobacillusok láthatók. A cukorbetegség sok esetben kedvez a cytolytikus vaginosis kialakulásának.

III. Aerob vaginitis

Az aerob vaginitis a bakteriális vaginosistól megkülönböztetendő kórkép. Ez esetben az egészséges hüvelyi Lactobacillus fajok dominanciájából álló mikroflóra helyét aerob baktériumok, pl. Escherichia coli, B csoportú Streptococcus (GBS), Staphylococcus aureus és Enterococcus faecalis váltják fel. Ezek a normál hüvelyflórához tartozó fakultatív patogén aerob baktériumok az egészséges hüvelyben, normál pH viszonyok mellett nem képesek elszaporodni, nem okoznak fertőzés. A normál hüvelyflóra egyensúlyának felborulása kedvező feltételeket teremt elszaporodásukhoz. Aerob vaginitisben lokalizált hüvelyi gyulladásos immunfolyamatok is elindulnak. A klinikai jelek és tünetek közé tartoznak a hüvelyi gyulladás, viszketés vagy égő érzés, dyspareunia (fájdalmas közösülés), sárgás folyás. A bakteriális vaginosishoz hasonlóan a hüvely pH-ja emelkedik, értéke > 4,5. A kialakult gyulladás miatt leukociták (fehérvérsejtek) infiltrációja is látható. A B csoportú Streptococcus (GBS) fertőzés a várandósság alatt kiemelt jelentőségű, mely veszélyeztetheti a magzatot és az újszülöttet. Szűrésére a terhesség utolsó hónapjában (35-37. hét) kerül sor. A várandós nők 15-20%-a tünetmentes hordozó.

IV. Gombás hüvelyfertőzés, vagy Candidiasis

A candidiasis a második leggyakoribb hüvelyi fertőzés. A normál flóra részének tekinthető gombák akkor válnak patogénné, ha nagy számban elszaporodnak. Panaszt akkor okoznak, ha valamilyen oknál fogva a normál Lactobacillus védőflóra nem működik rendesen, ezért arányuk megnövekszik. Az elszaporodásukhoz vezethet a szervezet védekező mechanizmusait gyengítő vagy károsító kórállapotok és kezelések pl. immunbetegség, daganatos betegség (sugárkezelés, kemoterápia), antibiotikus kezelés és cukorbetegség.

A nők körülbelül háromnegyede élete során legalább egyszer, közel fele pedig többször is szenved vulvovaginalis candidiasisban. Okozója leggyakrabban a Candida albicans nevű sarjadzó gomba. Krónikus formában az esetek 20%-ban jelenik meg, továbbá 20%-ban tünetmentes hordozó állapot lép fel. Férfiaknál lényegesen ritkábban, 5-10%-ban fordul elő, és ilyenkor is sokszor tünet és panaszmentes. Legjellemzőbb tünete a hirtelen jelentkező, sokszor kínzó szeméremtáji égő érzés, viszketés. Objektív tünetek a hüvely, valamint a kis és nagyajkak gyulladása. Jellemző a gát és a vulva bőrének berepedezése. Sok esetben sűrű, (túrószerű) darabos folyással, nemi szervi szárazság-érzéssel jár együtt. A hüvely pH-értéke normális. Hüvelyváladék kenetvizsgálatával gomba spórák, ál gombafonalak (pseudomyceliumok), és a gombafonalak szövedéke vagy gomba telepek (myceliumok) láthatók.

⁠

A Candida albicans sarjadzó gomba megjelenési formái Thompson DS. és mtsai. ASM Journals Eukaryotic Cell 2011; Vol.10, No.9 munkája szerint.

A krónikus, visszatérően jelentkező hüvelyfertőzéses panaszok hátterében leggyakrabban recidiváló gombás hüvelyfertőzés áll. A diagnózis az egy év során legalább négy, vagy több alkalommal előforduló akut gombás hüvelyfertőzés esetén mondható ki.

V. Trichomoniasis, vagy Trichomonas vaginalis fertőzés

A trichomoniasis a hüvely vagy a húgycső megbetegedésével járó, szexuális úton terjedő betegség, melyet a Trichomonas vaginalis nevű anaerob ostoros egysejtű (protozoon) okoz. A kórokozó apró, mintegy 25 mikrométer hosszú és 15 mikrométer széles, úgynevezett fakultatív patogén parazita, ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül okoz megbetegedést. Szinte kizárólag nemi érintkezés útján terjed. Az aktív nemi életet folytató női populációban a hordozók aránya 10-40% között változhat. Tünetek, panaszok csupán az esetek felében jelentkeznek.

A kórokozó megfertőzheti mind a nők, mind a férfiak urogenitalis szerveinek (húgy- és ivarszervek) nyálkahártyáját, a tünetek azonban főleg nőknél mutatkoznak. Sokszor bűzös, sárgászöld, habos híg hüvelyi folyás képében jelentkezik, melyhez égető, viszkető érzés társul a hüvelyben és a külső nemi szerveken. Emellett előfordulhat húgyhólyaggyulladás (cystitis) és a húgycső gyulladása következtében vizeletürítéskor jelentkező fájdalom. A portio felszíne és a hüvelyhám lobos, a jellegzetes pontszerű bevérzéseket tartalmaz (colpitis granularis – „strawberry cervix”). Hüvely pH > 4,5. Hüvelyváladék kenetvizsgálattal a jellegzetes kórokozó látható. Natív készítményből egyszerű fénymikroszkóppal 50–75%-os, fáziskontraszt-mikroszkóppal közel 80%-os biztonsággal igazolható a parazita kórokozó. Férfiak esetében, a leggyakoribb tünet a húgycsőgyulladás, a húgycső váladékozás, gyakori vizelési inger, valamint vizeletürítéskor jelentkező égető érzés.

Vaginosisok és vaginitisek legfontosabb klinikai, diagnosztikus jellemzőinek összefoglalása

Vaginosisok és vaginitisek legfontosabb klinikai, diagnosztikus jellemzőinek összefoglalása

Ismérvek

Normál hüvely

Bacteriális vaginosis

Candidiasis (gombás hüvelyfertőzés)

Trichomoniasis

Atrophias vaginitis

Aerob vaginitis

Citolitikus vaginosis

Tünetek

nincs

bő, kellemetlen (hal)szagú folyás

égés, viszketés, érzékenység, pirosság, duzzadás

égés, viszketés, folyás, kellemetlen szag, vizeléskor fájdalom

hüvelyszárazság, esetenként kellemetlen szagú folyás; égő-viszkető érzés, gyakori hólyaghurut

folyás, gyulladt hüvelynyálkahártya

viszketés, fájdalmas közösülés és vizelés, folyás

Folyás tulajdonságai

fehér vagy színtelen

szürkés-fehér, tejszerű, homogén

bő, túrós

erős, sárgászöld, habos

vizes, híg

gennyes, sárgás

sűrű, krémes állagú, fehér

3,8 – 4,2

>4,5

4,0-4,5

>4,5

>5,0

>4,5

3,5-4,5

Amin-tesz

negatív

pozitív

negatív

pozitív

negatív

Mikroszkópos jellemzők

Lactobacillusok, laphámsejtek

vegyes baktériumflóra „kulcs” (clue) sejtek

gombaspórák, fonalak, álfonalak, sarjadzó-sejtek

Trichomonas paraziták, fehérvérsejtek, genny

Lactobacillusok és a normál flóra hiányzik, parabasalis sejtek jelennek meg

sok gennysejt, nincs normál flóra, kerek baktériumok

nagyon sok lactobacillus, hámsejtmagok

There are no rows in this table

⁠

Forrás:

⁠

https://nogyogyaszat.eu/huvelyfertozes/⁠

⁠

https://www.mamadoki.hu/huvelygyulladas/⁠

⁠

https://drharmos.hu/hu/page/show/bakterialis-vaginozis⁠

⁠

https://egeszsegvonal.gov.hu/b/1132-bakterialis-huvelyfertozes-vaginozis.html⁠

⁠

https://www.webbeteg.hu/cikkek/nogyogyaszat/25910/bakterialis-huvelyfertozes⁠

⁠

https://www.mamadoki.hu/huvelygyulladas-ii-bakterialis-vaginozis/⁠

⁠

https://www.mamadoki.hu/huvelygyulladas-iii-gombas-huvelygulladas/⁠

⁠

https://www.zatik-nogyogyasz.hu/bakterialis_vaginozis.htm⁠

⁠

https://labtestsonline.hu/conditions/huvelygyulladas-es-huvelyfertozes⁠

⁠

https://mnot.hu/wp-content/uploads/2019/10/385.pdf⁠

⁠

https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/1299/2010.%204.%20sz%C3%A1m%20Mikrobiol%C3%B3giai%20K%C3%B6rlev%C3%A9l.pdf⁠

⁠

BŐSZE PÉTER és NAGY ERZSÉBET. Bakteriális vaginosis. Nőgyógyászati Onkológia. 2006;11:142–152.

Suresh A. et al. Cytolytic vaginosis: A review. Indian J Sex Transm Dis & AIDS 2009; Vol.30, No.1 p:48-50.

Kaambo E. et al. Vaginal Microbiomes Associated With Aerobic Vaginitis and Bacterial Vaginosis. Frontiers in Public Health 2018; Vol.6 Article 78.

Vizeletvizsgálat, vizelettenyésztés

A méhnyak és a hüvely teljes körű fizikális és infektológiai kivizsgálásának része vagy kiegészítése a vizelet elemzése is. Mivel többségében urogenitális fertőzésekről van szó, melyek a húgy- és ivarszerveket egyaránt érinthetik, ezért sok eseteben - a kenetvétel mellett - párhuzamosan vizeletmintából is elvégzik a fertőző ágensek kimutatását. A kórokozók típustól függően, - viszonylag magas arányban előfordulóan - nem okoznak húgyúti panaszokat sem, és akár tünetmentesen hordozhatók.

Legtöbbször az alábbi STI kórokozók kimutatása történik vizeletmintából:

Chlamydia trachomatis

Neisseria gonorrhoeae

Mycoplasma genitalium, M. hominis

Ureaplasma urealyticum, U. parvum

Trichomonas vaginalis

A szexuális úton terjedő ún. STI kórokozókról és jellemző típusos tüneteikről részletes információ a

1.1.3.1.4 Nemi úton terjedő fertőző betegségek szűrése.⁠

című fejezetben olvasható. Jelen bekezdésben a vizeletvizsgálatok kapcsán a húgyúti vonatkozásaikat emeljük ki. Közös sajátosságuk, hogy hatásukra húgycsőgyulladás (urethritis) léphet fel. A szakirodalom a húgycsőgyulladások két csoportját különbözteti meg: az ún. gonococcusok okozta (gonorrhoeás) forma, és a más kórokozók által előidézett ún. nem kankós húgycsőgyulladások (nongonococcal urethritis - NGU). Ez utóbbi esetben a leggyakoribb a Chlamydia, a Mycoplasma, Ureaplasma és a Trichomonas vaginalis infekció.

Kórokozók

Neisseria gonorrhoea esetén nőkben sokkal gyakoribb a tünetmentes vagy nagyon enyhe tünetekkel járó megbetegedés. A komplikációmentes, húgyutakat érintő gonorrhea tünetei az esetükben a fájdalmas, égő érzéssel társuló vizeletürítés (sürgető vizelési inger nélkül). Az alhasi vagy kismedencei fájdalom általában már ún. felszálló fertőzésre utalhat. A gonorrhea hosszú távú szövődményei között találjuk a méhen kívüli terhesség előfordulását, vagy a krónikus kismedencei fájdalom bekövetkezését.

Chlamydia trachomatis esetében a nőknél gyakrabban jelentkezik tünetmentesen a fertőzés, így a komolyabb szövődmények is nagyobb százalékban alakulnak ki. Irodalmi adatok alapján a fertőzött nők kb. 75%-ánál nincsenek érzékelhető tünetek. A húgyúti érintettség jele lehet a sürgető vizelési inger, fájdalmas vizeletürítés, mely közben csípő jellegű érzés léphet fel.

Mollicutesek osztályának több fajáról (Mycoplasma hominis, Mycoplasma genitalium, Ureaplasma urealyticum, Ureaplasma parvum) igazolták, hogy az emberi szervezetben képes az urogenitális traktus kolonizációjára és ezáltal annak akut vagy krónikus gyulladásos kórképeinek előidézésére. A Chlamydiánál kisebb százalékban felelősek a húgycsőgyulladások kialakulásáért. A húgycsőgyulladások közel 20%-ában Mycoplasma genitalium mutatható. A baktériumok a húgyutakban és a nemi szervekben telepednek meg. Bizonyos mennyiségben normál körülmények között is megtalálhatók, gondot akkor okoznak, ha elszaporodnak és ennek következtében gyulladást generálnak. Nőknél a fertőzés gyakran tünetmentes, de okozhat urethrális szindrómát, melyet a gyakori vizelési inger és csípő vizelet jellemez. Elhanyagolt esetben a gyulladás ráterjedhet a kismedencei szervekre, és krónikus húgyúti fertőzést, meddőséget, és visszatérő alhasi fájdalmakat is eredményezhet.

A Trichomonas vaginalis infekció esetén a nők vezető húgyúti tünetei a gyakori vizelési inger, amely gyakran fájdalommal és égető érzéssel jár együtt. Azonban fontos tudni, hogy a fertőzött nők 50%-ának nincsenek panaszai.

Vizelettesztek

A molekuláris diagnosztikai (PCR) tesztek – az egyéb meglévő technikákhoz képest nagyobb érzékenységgel és specificitással rendelkeznek – ma erősen ajánlottak a Chlamydia trachomatis fertőzések kimutatására. A módszer ma már rendszeres a tünetmentes Mycoplasma illetve Ureaplasma fertőzések felderítésében. A Mycoplasma genitalium kimutatására is molekuláris alapú technikát alkalmaznak, mivel a baktérium tenyésztése rendkívül nehéz. Így azonosításának legbiztosabb módja a direkt PCR vizsgálat. A technológia emellett alkalmas a Mycoplasmák, Ureaplasmák antibiotikum-rezisztenciát kódoló génjeinek meghatározására egyaránt.

A baktériumokkal szemben a Trichomonas vaginalis egysejtű parazita lévén a natív vizelet centrifugált üledékét vizsgálva, 400-szoros nagyítással, főleg fáziskontraszt mikroszkópot használva könnyen és jól felismerhető.

A hagyományos vizelettenyésztéses vizsgálat a vizeletben található baktériumok és gombák kimutatására és azonosítására szolgál. A vizelettenyésztés során a vizeletminta kis mennyiségét egy vagy több ún. agarlemezre (vékony, géles állagú táptalaj réteg) szélesztik, majd a lemezt testhőmérsékleten (37 °C-on) inkubálják. A vizeletmintában esetlegesen jelen lévő mikroorganizmusok az elkövetkező 24–48 órában kis, kerek telepek formájában kinőnek az agarlemezen. A telepek mérete, alakja és színe támpontot ad annak eldöntéséhez, hogy milyen baktériumok vannak jelen, a telepek számából pedig következtethetünk a vizeletmintában eredetileg jelen lévő baktériumok mennyiségére. A laboratóriumi szakember megvizsgálja és megszámolja a telepeket az agarlemezen, és meghatározza, hányféle telep nőtt ki.

A vizelet mintavétel módja

A vizeletminta levételére általában legalkalmasabb a reggeli első, középsugaras vizelet, de legalább 3 óra teljen el az utolsó vizeletürítéstől a mintavételig. Nem célszerű nagyobb mennyiségű folyadék bevitellel a diurézist (vizeletürítés) fokozni, mivel a vizelet felhígulásával a kórokozók csíraszáma csökkenhet. Amennyiben kifejezetten a húgycső infekciót okozó kórokozóinak kimutatása a cél, a vizelet első porcióját kell felfogni (15-20 ml első sugár vizelet). A nőknél feltétlenül szükséges a szeméremtájék gondos, ismételt lemosása a húgycsőnyílás környékétől a hüvelybemenet felé. Célszerű szappanos, vizes lemosást alkalmazni, mivel a fertőtlenítőszer maradéka esetlegesen a vizeletbe juthat, és gátolhatja a mikróbák növekedését. A nagy- és kisajkakat szét kell tárni, enyhén a szeméremcsontok felé húzni, és a vizelet ürülése alatt így tartani.

Forrás:

⁠

https://labtestsonline.hu/tests/vizelettenyesztes⁠

⁠

https://mnot.hu/wp-content/uploads/2019/10/501.pdf⁠

⁠

http://ftsz.pte.hu/docs/protokollok/MIKRO-Hugyuti_infekciok.pdf⁠

⁠

http://www.oek.hu/oek.web?nid=164&pid=6&to=1145,886,879&lang=hun⁠

⁠

Want to print your doc?
This is not the way.

Try clicking the ⋯ next to your doc name or using a keyboard shortcut (

CtrlP

) instead.